|
EREDETE
Csekonics József, a mezőhegyesi ménes alapítója és első
parancsnoka javaslatára, 1789-ben az udvari haditanács
rendeletet hozott egy katonai ménes alapításáról, gróf
Szapáry József, Győrhöz közeli, bábolnapusztai birtokán,.
A ménes kezdetben a mezőhegyesi vágómarhák pihentetőállomása
és Mezőhegyes fiók-ménese volt. A későbbiekben azonban
bebizonyosodott, hogy Bábolnát meglehetősen nehézkes
Mezőhegyesről igazgatni, és ezért önálló intézménnyé
szervezték. Egy 1816. március 18-án kelt határozat előírja,
hogy a jövőben a bábolnai kancákat csak keleti vérű
mének fedezzék. Ez időtől származtatjuk Bábolna önálló
tenyészirányát és a bábolnai arab lótenyésztés kezdetét.
Ebben az évben a napóleoni háborúk során 5 keleti vérű
Franciaországból zsákmányolt mén, majd báró Fechting
Közel-keleti útjáról hozott két mén és egy eredeti arab
kanca került Bábolnára
A shagya-arab, Bábolna és Radautz "arab fajtájának"
nemzetközi alapon fajtatiszta tenyésztésben, - vagyis
a nemzeti tenyésztő egyesületek zárt törzskönyveivel
- történő továbbfejlesztése.
A shagya-arab ló származási lapján, a negyedik ősi sorban
található 16 ős közül nem lehet több, mint 9 arab telivér.
JELLEMZŐI
A Shagya-arab az arab fajtajelleget magán hordozó, de
a telivér arabnál tömegesebb, nemes, arányos, elegáns
ló. Feje száraz, nemes, ék alakú, széles homlokkal,
kiemelkedő szemboltozattal, kint ülő, sötét színű, értelmet
sugárzó szemekkel, finom orrcimpákkal, melyek izgalmi
állapotban szinte négyzetszerű alakot öltenek. A fülek
kicsik és kecsesek, hegyük egymás felé görbül. A nyak
magasan illesztett, mérsékelt hosszúságú és ívelésű,
melyet vékony szálú sörény díszít. A mar jól izmolt,
a hát középhosszú, rugalmas, amely jó kötéssel kapcsolódik
a jól izmolt farhoz. Jellemző a magas faroktűzés és
zászlós faroktartás. Kívánatosak továbbá az izmos, dőlt
lapocka és felkar, a terjedelmes, tiszta, száraz izületek,
a tiszta szárak, a szabályos ép paták. Lépése energikus
és gyors, ügetése lendületes, rugalmas, vágtája kerek,
gördülékeny, tért nyerő.
Méretei:
marmagasság bottal: 150-160 cm,
szárkörméret: 18-20 cm.
Színe leggyakrabban szürke, de sárga, pej, fekete is
előfordul.
HASZNOSÍTÁSA
A Shagya-arab az arab fajtacsoporton belül egy viszonylag
nagyrámájú, tetszetős küllemű, nemes ló, amely hátaslóként
vagy fogatlóként bárki számára használható. Vérmérsékletében,
teljesítőképességében kielégíti a szabadidő és lovassportban
a táv- és a vadászlovaglásra, valamint a díjlovaglásra
alkalmas lóval szemben támasztott követelményeket. A
fajta jellemzője az élénk vérmérséklet, a szelíd, jóindulatú
természet, a tanulékonyság, könnyű kezelhetőség. A fajta
értékét mutatja, hogy a nemzetközi lovassport élvonalbeli
egyedei között mindig találunk olyanokat, melyek származásában
Shagya-arab nemesítő található. A távlovagló versenyeken
legeredményesebb lovak közé tartoznak e fajta egyedei
is.
ÁLLOMÁNYA
Nemzetközi szervezete a németországi székhelyű ISG
(Internationale Shagya Gesellschaft) Hazai tenyésztőszervezete
a Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete.
Angló-arabként bélyegezhetők azok a mének és kancák,
amelyek negyedik ősi sorában a 16 ős közül tíz arab
telivér, arab, shagya-arab, angol telivér, vagy anglóarab
található. A 16 ős között ismeretlen származású egyed
nem fordulhat elő. Az arab és angol telivér génhányadnak
külön-külön mindenkor legalább 12,5 %-ot kell kitennie.
Arab félvérként ismeri el az Egyesület mindazokat a
lovakat, amelyek 4 ősi sorában a 16 ős közül 8 megtalálható
valamely elismert arab telivér vagy Shagya arab méneskönyvben.
|