Bemutatkozás
     Történet
     Eredmények


 

Sok szeretettel üdvözöljük a Pelsonius Ménes honlapján. Weblapunkkal szeretnénk segíteni Önnek, hogy megismerhesse munkánkat és az általunk tenyésztett két csodálatos lófajtát, az ARAB TELIVÉRT és a SHAGYA- ARABOT.

A ménes Kerekiben, Somogy megyében, a Balaton partjától 6 km-re található festői környezetben, ahol lovaink természetes körülmények között, mintegy 300 hektárnyi bekerített legelőn, ménesi tartásban nőnek fel.

A ménes elsődleges célja, olyan jó mozgású, típusos lovak tenyésztése, melyek nem csak hobbilónak alkalmasak, hanem a versenysportban is megállják a helyüket. Közel két évtizedes munkánk eredményeként ma már elmondhatjuk, hogy jó irányban haladunk, lovaink eredményei mind hazai, mind nemzetközi szinten egyértelműen ezt bizonyítják.

A tenyésztésvezető, Parti Imre munkájának köszönhetően a ménes 2004-ben, immár harmadszor, az egymást követő években, elnyerte Magyarország Legjobb Távlótenyésztője díjat.

A Pelsonius lovak a távlovas sporton kívül, eredményesek voltak még fogathajtásban, díjugratásban és militariban is.

Remélem e rövid bevezetővel sikerült tovább fokozni érdeklődését e két csodálatos lófajta iránt.

Üdvözlettel: Baji Enikő

Website made by: GrApixx Design Studio